Egy kicsit tegnapról... :
Szandrával megbeszéltünk hogy elmentünk egy hosszú sétára. 1:15-kor találkoztunk. Síkvölgy fele indultunk. A füves részen ahova szoktunk járni, Elengettük a kutyásak. Paca az első 10 percben bele dörgőlőzött valamilyen állat ürülékbe :S. Szerencsére volt nálunk víz, így lelocsoltuk, Ő meg utána dörgölőzött így nadjából le is jött róla. Utána még mentünk tovább, egy ideig még el voltak engedve, de már mikor út is volt akkor megkötöttük őket. Miközben mentünk láttuk, hogy eléggé gyülekeznek a felhők. Elindultunk haza fele, de már elég messze voltunk. Útközben el is kapott minket az eső. Nem tudtunk sehova bemenni, mivel szinte a semmi közepén voltunk. Esett ám rendesen, volt, hogy jég is. Jól eláztunk, Paca is egymenrő víz volt :S. Sikeresen haza értünk. Megbeszéltük, hogy átjön Szasza és megfürdetjük együtt Pacát, utána meg itt marad nálunk :D. Haza vitte Hannit, én meg addig lent vártam a lépcsőházban Pacával. Mikor megjött Szasza felmetünk, összepakoltam a fürdős cuccokat, és a zuhanyzóban megfürdettük. Én fogtam, Szasza meg fürdette. Mint mindig megint hisztizett. Megtöröltük Ő meg úgy dörgölőzött. Fel is lett véve videóra. Utána Pacáztunk :). Szasza is DD-zett vele. Én gyakoroltam vele a puff-ot, azaz a lelövést. Fekvésből mindig eldől már :D. Néhány trükkünket felvett videóra Szandra. Utána csináltunk ugrót, és ugráltunk. Az is fel lett véve vidire. Ott az elején nem volt valami ügyes, de aztán már jól ment neki. Utána nem sokkal lefeküdt aludni. Én meg haza kísértem Szaszát. Jót hülyültünk xDD.
Most csak a fürdés utáni videót hozom, a többit még meg kell szerkeszteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése