2011. július 26., kedd

Paca és Hanni :) ♥

Ma már jobb idő lett :)). Reggel nem vittem le hosszú időre. Gyakoroltunk itthon. Zónaztunk amiben nagyon ügyes volt *_* Kb. 3-szor nem volt meg a zónája. Jajj olyan ügyes ♥. Utána elővettem a kúszót, az beküldést gyakoroltam. Azt is szépen csinálta :DD. Utána, pedig a kúszikot. Már távolabbról is kúszik. Mondjuk azért olyan messziről nem :DD. Meg nem mindig kúszik, néha ráveti magát :DD. De azért meg vagyok vele elégedve :)). Azután pedig a többi trükköt gyakoroltuk. Azok is jól mentek :).
Szandra anyukája hívott hogy nem-e megyünk el, és nem visszük-e le Hannit sétálni, mivel Szandra nincs itthon (nyaral..:)) :(( ), ők pedig mennek el és nem vihetik magukkal. Mi meg el is vittük :)). Fél 3 után indultunk el, 3 előtt oda is értünk. Jajj úgy örültek egymásnak :DD *_* El is indultunk. Én vittem Pacát, Eszter meg Hannit. Bementünk a futtatóba. Paca szaglászott, Hanninak pedig dobáltunk neki botot. Aztán továbbindultunk sétálni :)). Elmentünk a Müller mögé, vagyis arra fele. Aztán pedig elmentünk a kertes házakhoz. Nagyon ügyesek voltak Egyszer jött a hátunk mögött egy lovas kocsi akkor Paca nagyon ugatta ://: Viszont hamar lenyugodott. Még sokat sétáltunk a kertes házaknál. Aztán pedig a fő útnál sétáltunk. Ott is mentünk egy jó darabig, aztán vissza fordultunk. Vissza tértünk a kertes házakhoz. Aztán egy kicsit feljöttünk, mivel anya ismerőse meg akarta nézni a kutyákat. Megnézte aztán mentünk is tovább. Egy árnyékos helyen egy kicsit leültünk, aztán visszavittük Hannit. Nagyon ügyes volt mindkét kutya a sétánál :DD ♥♥.7 –re meg haza értünk.
Sajnos képek nem lettek, mert nincs itthon a gép.Viszont régi képeket teszek be :)).


2011. július 25., hétfő

Esős napok

Huh, már nem is tudom, mióta esik. Eláll, aztán megint esik. Már ez van napok óta ://. Nem lehet normális sétára menni, úgy értem messzebbre, mert bármikor eshet ://. Na mind1 ez van :// :DD.
Reggel elvittem egy kisebb sétára. Nem sikeredett nagyra, mert öh, hideg volt én meg hát, fáztam :DD. Na de azért sétáltunk egy kicsit ;). Egy nagy kört mentünk aztán meg go haza :)). Miután haza értünk egy kis idő után el is kezdett esni. Olyan jót játszottam Pacával. Úgy fel tudja magát pörgetni :DD. Előettem a frisbeet, húzogattuk, aztán meg dobtam nem ugrott, csak nézte. Utána már nem is érdekelte. Vettem elő egy plüsst, na azzal már úgy játszott. Húzogattuk, aztán meg dobtam, aztán ezért meg felugrott. Na szép :DD.
Áh, abbahagytam a hátrafelé szlalom tanítását. Majd talán máskor megtanítom. Viszont elkezdtük a kúszikot. Igazából már régebben belekezdtünk aztán abbamaradt ://. Szóval most nem kellett teljesen az elejétől kezdeni. De olyan ügyes volt *_* Már egy kis távot, úgyis kúszik, hogy nem húzom el előtte a kezem :DD. Gyakoroltuk a többi trükköt is. Mindent olyan ügyesen csinált :DD. Bár a kajamegtartást az orron-t, hát, az azért nem volt valami ügyes. Nem bírta kivárni, hogy leszedjem :DD. De azért megcsinálta valamikor jól is :)).
Este mentünk el egy nagyobb sétára. Mivel akkor állt el az eső ://. A városban voltunk, meg a kertes házaknál. Sokat sétáltunk :)). Paca is nagyon ügyes volt, végig jött a lábam mellett. Habár, mikor macskát lát, akkor mindig elkezd húzni, meg ideges lesz. És nem tudom, hogy hogyan tudnám erről leszoktatni :S. Mondjuk, már sokat javul.
Anyának említettük hogy kéne még 1 kutya éééés ő benne lenne :DD. Már csak apát kell megfűzni. Ááá de biztos vagyok benne hogy megengedi :DD. Egy uszkár lesz, mert nem szőrözik. Hát igazából sose gondoltam hogy lesz uszkárunk. Mondjuk Ő Eszter kutyája lesz, nekem meg ugyebár itt van Paca :))) ♥♥. Remélem még nyáron jön az uszi *_*
Most is régi képet teszek be, mert most nincs új.

2011. július 24., vasárnap

A jövőre nézve

Péntektől mamánknál voltunk. Anya maradt itthon Pacával. Ügyes volt. Sétált vele, barátokkal is rohangált Paca. Ma jöttünk haza. Paca úgy örült (: El is mentünk egy nagy sétára. A kertes házaknál bolyongtunk meg a városban (:
Na térjünk a címre. Fúú már annyira akarok DD versenyre menni. Lesz Miskolcon, de oda sajnos apa nem visz el :( De valószínű lehet lesz  Herosz-ban, vagyis az új nevén ebgondolatban. Pesten van, oda fel is visz apa, és nevezek Pacával :D. Már meg is van a zene :DD Még részletek nincsenek, de  szeptember 11-én lesz egy nyílt nap, és lehet akkor lesz megtartva. De nem biztos. De már úgy várom :DD. Csak aztán legyen is megtartva :D Amúgy a honlap cím: http://ebgondolat.net/
Októberben, a városban mindig megrendezik az állatok világ napját, ahol szokott lenni Ki mit tud? és szerintem majd arra is nevezek Pacával. Bár azt még átgondolom, mert ott lesznek az ismerős kutyák, és ha Paca meglátja őket, akkor öö, hát lehet odarohanna. Na majd még meglátom. De szerintem fogok vele indulni. Próba szerencse ;)
Viszont azt nagyon sajnálom, hogy Miskolcra nem mehetünk, mert lenne ott agility verseny, nevezni nem neveznénk az 100%, öh 2 edzés után xDD. De olyan jó lenne megnézni. Esély sincs megfűzni apát. Bár inkább hagyom, mert a végén még Pestre se visz fel :// Mondjuk azért megértem, mert Miskolc 2,5 órára van innen és a benzin se 2 Ft, meg apámnak elég fájós a háta és lehet annyira, nem bírná.. :// Na, de örülök a Pestinek is :DDD
Megyünk csütörtökön vagy Pénteken Siófokra rokonokhoz, ott tudjátok, van még két kutyus Zseton és Shíla :)). És nem tudom meddig maradunk. Keddig, vagy nem tudom :D De ugye jön Paca is :DD. Mondjuk oda mindig szokott jönni :DD Mondjuk nem 100%-hogy megyünk, mert ha rossz idő lesz, akkor inkább elhalasztjuk :// Szóval legyen jó időőő :DD
Meg majd lehet, megyünk Kevermesre, papánkhoz, szintén két kutyus van. Kertesbe laknak ők is. Jönne Paca is :))). Bár az még nem 100%
Meg Szeretnék minél több kutyás programra elmenni.
Meg megfűzni a szülőket, hogy lehessen még egy kutyus :DD ♥♥♥ :))
Na mára ennyi voltam :))

2011. július 21., csütörtök

Videjóó

Unotkoztam, íme :DD :


Amúgy azt el is felejtettem írni hogy tegnap elővettem a frisbee-t és úúú *_* Nagyon ügyes volt, úgy pörgött. Meg mindig ugrott érte. Az a rossz hogy sokszor nem kapja el de azért utána ugrik :)). Bár az tuti az én hibám mert hülyén dobok ://. De Paca nagyon ügyes :) ♥♥

2011. július 20., szerda

Szerda

Öh, jobb cím nem jutott eszembe :”D.
Szinte egész délelőtt esett az eső. Reggel mikor levittem eláztunk. Hát igen a mi szerencsénk. Cseppeltetés után tuti hogy esik ://. Ráadtam a ruháját, hogy ne mossa le az eső a cseppjét. Hát nem igazán akart kijönni az esőre Paca. Nem voltunk lent sokáig. Miután feljöttünk egy kis idő után el is állt, az eső és egy kicsit ki is sütött a nap.
Este felé levittük egy hosszabb sétára mamámmal.. Úgy úti cél nélkül összevissza bolyongtunk. Voltunk kertes házaknál, meg a városban, meg a futtatóba is elmentünk. Ott szaglászott. Aztán gyakoroltam egy kicsit. Pár trükköt átgyakoroltunk. Ééés olyan ügyes volt ♥. Jött el kutya és akkor is figyelt rám meg minden :DD. Mondjuk nem újdonság, hogy kutyát lát figyel rám, mert általában szokott figyelni. Főleg ha finom falatok vannak nálam :P. Fát is kerültettem vele. Minden trükköt megcsinált, amit kértem tőle. Haza úton ügyesen jött láb mellett. Viszont mikor voltunk a kertes házaknál, ott nem voltam megelégedve vele, mert volt mikor megugatta a kutyát.
Itthon gyakoroltam fele. És fuhúú úgy pörgött *_* . Megtanítottam a lábkarika ugrást. Jó annyira azért nem kellett neki tanítani :D. Többször átismételtük, amíg nem lett tökéletes.. :DD A régebbi trükköket is gyakoroltuk. Olyan ügyesen csinált mindent *_* Hempergést, körbe, cop cop, lábszlalom, nyolcas stb. Elkezdtük a hátrafelé lábszlalomot. Az elején elég gyatra volt. De aztán felfogta és nagyon ügyesen csinálta. Persze van még mit gyakorolni rajta. De már tök ügyesen csinálja, legalábbis ahhoz képest, hogy most kezdtük el.

2011. július 19., kedd

Dokinál

Paca tegnap este egy csomót ugatott, hátha anyáék jönnek. Ma fúú nagyon meleg volt ://. Reggel nem mentünk le hosszú időre. Szinte egész nap aludt. Délután jött barátnőm, Paca nagyon örül :)). 5-re elsétáltunk a dokihoz. Még 1 kutyus várt bent, utánunk jöttek be, Paca ügyes volt. Kint a váróban egész nyugodt volt. mikor arra került a  sor hogy bemenjünk, Paca befeszített hogy Ő nem akar jönni. De meghúztam aztán jött. Egyik nap, mintha bolhát láttam volna benne, mondtam a dokinak is, aztán átfésülte olyan fésűvel, Paca addig behúzott farokkal állt. Megfogtam a fejét. Igazából bolha nem volt benne, csak a doki bolha ürüléket talált benne. A hátra csepegtette a szokásos Andvantix cseppet, ami végül is ha van benne bolha akkor ki is írja belőle. De már nem hiszem, hogy van benne, mert nem vakarózik többet a szokottnál. Nagyon félt csepegtetés közben is. Behúzta a farkát is. Amúgy tök szeretem ezt a dokit :)). Tök rendes, alaposan átvizsgálja a kutyát, meg tanácsot is lehet kérni stb... :)) Utána még sétáltunk, a Csónira mentünk ott egy kicsit bóklásztunk aztán haza jöttünk. Itthon aludt. Kitakarítottam a lakást, mert ha mégis bolha volt benne, akkor ne kapja vissza. Na ezt a témát inkább ne ragozzuk tovább :DD
Este gyakoroltam vele, bár annyira gyakorlásnak nem lehet nevezni. Pár trükköt mutattam a mámnak meg Dollinak (barátnőm, amúgy itt is alszik) Ügyesen megcsinált mindent. A számolást mutattam meg, meg a viszlát-ot, meg hempergést, körbe stb..
Már órák óta esik.
Holnap azt hiszem, korán felkelek hogy ne a melegbe kelljen sétálni, meg hosszabb sétára is el tudjak menni vele reggel, mert az nem jó ha naponta csak egy hosszú sétája van.. :// Bár holnap szerintem nem lesz olyan meleg.

2011. július 18., hétfő

Egy szokásos nap…

A szüleim meg az Eszter elmentek a Balcsira és csak csütörtökön jönnek meg. Én meg itthon maradtam Pacával :) Jöttek mamám meg a papám, akik itt lesznek, amíg az ősök meg a tesókám meg nem jön. Én nem mentem, mert van egy sebem, ami még nem gyógyult meg, és úgyse fürödhetnék. Késő délután mentünk el kb. 2-2,5 órás sétára. Csak úgy össze visszabolyongtunk a városban. :) Elején nem jött valami szépen, de aztán lenyugodott és a lábam mellett jött, úgy ahogy kell :P :D … Sokat szaglászott, bár elengedni nem volt alkalmam.. :( Haza fele se volt az igazi, állandóan meg akart állni, szaglászni, de hát én, mint gonosz gazdi nem engedtem meg neki :P Egész nap elszaglászna :D Ja meg most a kutyákat is ugatta :// Viszont mikor rászóltam és mondogattam neki hogy „nem” akkor csak nézte és meg se mukkant :D Mikor haza értünk akkor lefeküdt. Egész este a nyomban volt, ahol én voltam ott Ő is :) Gyakoroltam vele. Olyan jó ízűen tud enni :DD Gyakoroltuk a trükköket. Mindenben olyan ügyes volt ♥ És úgy pörgött :D Tanultunk egy könnyű trükköt. Hogy mindkét mancsával ad egyszerre pacsit. Nem egy kezembe, hanem a mindkettőt tartom egyiket az egyikbe másikat a másikba ;) Hamar fel is fogta.
Eszter elvitte a gépet, szóval addig nem tudok új képet berakni, kivéve telósat, de olyat nem szoktam csinálni, nem a legjobb a minősége.. :)) Addig berakok régit/ket
Na mára ennyi :) ….

2011. július 16., szombat

Itt járt Lulu

Ma délután eljöttek hozzánk unokatesómék és hozták a kutyusukat is. Aki egy fekete, toy uszkár. Paca annyira nem foglalkozott a kutyával. Lementünk sétálni. A környéken sétáltunk. Meg bementünk a futtatóban. Körbeszaglászták a területet, meg botot dobáltunk nekik. Paca miközben rágja a botot olyan pofákat tud vágni :”D Aztán haza sétáltunk. Paca egész úton nagyon ügyes volt! ♥ Még itt voltak egy kicsit, aztán mentek haza.
Pacának vettünk új tápot, vagyis csak ilyen 1-2 kg-osat, átmenetileg, mert majd megyünk a Mancs-ba ahol veszünk neki Belcandot, bár az is lehet hogy tápot váltunk. Annyira rápörgött erre az új tápra. Szóval ez lesz a behívós tápja :D. Csak az a baj hogy nagyon nagy szemű. Mondjuk még van a Belcandoból, aztán majd elmegyünk venni neki J





Az új tápja :

2011. július 7., csütörtök

Tatán

Megbeszéltük Szandráékkal hogy elmegyünk sétálni. Feljöttünk hozzánk, hogy tegyünk el vizet mert nagyon meleg volt, épp jött haza apa, és felajánlotta hogy ki visz Tatára :D. Mentünk is :D. Paca ügyes volt a kocsiban, meg Hanni is :D. Mikor ki szálltunk Paca szokás szerint tök izgatott volt. Hamar megnyugodott.. Elindultunk, nagyon sokat volt. Bementünk egy kihaltabb ösvényre ott elengedtük a kutyákat. Paca ügyesen jött. De sajnos nem volt valami hosszú, így megkötöttük a kutyákat. Elindultunk a tó-körre, de nem a tó mellett mentünk hanem egy kicsit arrébb. Paca ügyesen jött. Nekem időközben szétjött a papucsom de megoldottuk :"D. De sajnos ezért nem mehettünk végig a tó körül. Egy kicsit bementünk a  vízbe is. Kb. 2 órát sétáltunk, aztán jöttünk haza.

Videók nincsenek mert majd újra kell venni őket...

Szerda..

Tegnap (Szerda):
öh, tudom nem a legjobb cím, de nem jutott más eszembe.. :"D Na szóval, ismét bejött a meleg, meg lehet sülni. Délelőtt egy kis időre vittel csak le Pacát mert itt volt uncsi tesónk :DD. Délután találkoztunk Szandráékkal. Úgy örültek egymásnak. Feljöttünk hozzánk, Hanni elkezdte rágni Paca csontját, Paca meg nézte, meg mindenhová követte :D. Aztán labdáztam vele. Meg gyakoroltunk. Szasza „ellopta” Pacát, és gyakorolt Pacával J.  Utána gyakoroltam Pacával a dobbantot, azaz dobbant egyet :D. Szandra is ugyan ezt el kezdte Hannival :D. Olyan ügyesen megy már Pacának. Már egy kicsit távolabbról J. Eszter felvette pár Paca trükköt :D.Utána levittük a kutyákat. Leültünk egy árnyékos helyen, ahol Szasza fotózott. Pacának megtanítottam neki az ötöt is. Már nagyon belelendült az ugatásba :D. 5-ig gyakoroltuk. Minden olyan ügyesen megy neki azaz az 1,2,3,4,5 :DD. Szandra felvette videjóra :D Elindultunk sétálni, Síkvölgy fele, és voltak napraforgót, ott  Szandra képeket. Utána elmentünk egy füves placcra, elengedtük a kutyákat, elkezdtek rohangálni. Paca szaglászott. Megkötöttük mivel egy gyerek elkezdett üvöltözni :@. Nem akartuk hogy oda rohanjanak :/. Leültünk beszélgettünk, Paca meg lefeküdt. Mikor elindultunk, akkor vettük észre, hogy Hanni labdája nincs meg. Paca mindig megtalálj a labdákat, legyen szó arról is, hogy mekkora a füves placc :DD ♥♥. Elengedtem, és kb. 10 perc alatt megtalálta :DD. Olyan ügyes ♥♥. Az a jó orra ♥. És úgy szereti, látszik rajta mennyire boldog ♥. Majd akarok vele kerestetni J. Aztán meg hazajöttünk.
Ma meg gyakoroltam a dobbantot ééés megtanulta :DD. Olyan ügyess ♥. Már messziről is megy :D.
Nah, majd még ma jövök egy videóval, azthiszem.. :DD.

2011. július 3., vasárnap

Majkon

Ma voltunk Pacával Majkon. Délután indultunk el, kb. 3 óra fele. Paca elején a kocsiban ügyesen viselkedett, de aztán rákezdett az ugatásra :/ Mikor kiszáltunk akkor eléggé izgatott volt. Szaglászott, aztán meg elmentünk a tóhoz. Elkezdett esni az eső, de még egy kicsit, mentünk, Paca szaglászott, sajnos elengedni nem tudtam, mert sok ember volt ott, meg volt kutya is, aztán nem akartam hogy oda rohanjon valakihez. Na majd legközelebb ;). Azért tudott nyomot követni :D. Egy ösvényen mentünk, egy darabig, de aztán sajnos hamar haza kellett jönni mert egyre jobban esett az eső ://. Paca nem igazán akart :D. De azért jó volt, azt leszámítva hogy Paca dilis volt a kocsiban ://. Kb. 5-re értünk haza, és azóta is csak esik.

2011. július 1., péntek

Gyakorlás, séta, játék

Gyakoroltam és ♥♥. Először a szégyeldd magadot, kezdtük el, és megtanulta! Olyan ügyesen csinálta. Még rátettem egy kicsit a sebtapaszt, de hamar le is szedtem. És olyan ügyesen csinálta. Utána tanultunk valami újat, de könnyűt. Eszter szobájában van 2 íróasztal, alá tők jól el tud bújni, így megtanítottam neki a bújj el!-t. És olyan ügyes volt. Pár elismételés után meg is tanulta :D. Már messziről is megy.
Este egy jó hosszú sétára mentünk.. Kertes házaknál mentünk, aztán a főútra tértünk és ott mentünk.
Itthon úgy fel volt pörögve, hozta a játékot, játszottunk is, dobáltam neki, meg a köteles labdát úgy húzta :DD.
Na mára ennyi :))