2016. július 7., csütörtök
Kirándulások
Kedd reggel átvonatoztunk Vértesszőlősre, Pacával, Eszterrel és két barátnőnkkel. Az erdőbe mentünk, az elején Paca pórázon jött, majd elengedtem. Időközben találkoztunk egy vadásszal, aki közölte hogy a kutya csak pórázon lehet. Így a biztonság kedvéért megkötöttem, nehogy baj legyen. Paca egyébként egész úton nagyon ügyesen viselkedett. :) Jó hangulatban telt a délelőtt, csak úgy repült az idő. :)
Ma pedig Tatára mentünk át. A vonaton találkoztunk gyerekekkel is, akik oda voltak Pacáért, egész úton simogatták. Pacának pedig meglepetésemre tetszett. Ahogy öregszik úgy szereti meg a gyerekeket. Régebben inkább elvonult volna, csak annyit lett volna ott amennyit muszáj, most pedig Ő ment oda hozzájuk. :) Az állomástól kicsit még sétáltunk a tóig, ott megkerestük a megfelelő helyet, ahol Paca tud fürödni. Kicsit belement, dobáltunk neki botot, de nem vitte túlzásba, mert hullámzott a víz, ami neki nagyon nem tetszett. Elmentünk fagyizni, majd az erdős résznél sétáltunk. Ott végig póráz nélkül jött, nagyon ügyes volt! :) Apa pedig eljött értünk kocsival, úgyhogy nem kellett vonatoznunk. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése