Még tegnap megbeszéltük itthon hogy elmegyünk egy rövid túrára. Ma reggel néztünk útvonalakat, és találtunk egy jót, ami 12 kilométer, körtúra, és felmegy a Gerecse legmagasabb pontjára is. :D
11 körül indultunk el itthonról, Tardoson kerestünk egy kisboltot hogy vegyünk hideg üdítőt, ami zárva volt, így maradt a kocsma. :D Apa kért egy kis útbaigazítást is, hogy honnan induljunk. Visszaszálltunk a kocsiba, és megkerestük a helyet amit mondtak (ott Tardoson belül). Rögtön szép látvány fogadott minket, és micsoda friss levegő. A Gerecse legmagasabb pontjáig 2 kilométert mentünk nagyrészt emelkedőn. Nem is kicsin. :D Egy rövid szakasz volt, ami tényleg megizzasztott minket. Paca még teli volt energiával, úgyhogy Ő fel is futott volna. :D Volt egy sík rész is, láthatólag nem sokan járnak ara mert teljesen benőtte a fű helyenként a csalán. De megküzdöttünk és végig értünk. :D Mikor megérkeztünk én egy kicsit meglepődtem, mert valami szép kilátásra számítottam, ehelyett ugyan úgy az erdőt láttam. Ha nem mondja apa hogy itt vagyunk, akkor valószínűleg észre se vettem volna. De aztán büszkén csináltunk pár fényképet emlékbe, hogy feljutottunk. Utána tovább indultunk és megtettünk a maradék 10 kilométert, Nagyon szép helyeken jártunk. Láttunk 2 hatalmas hangyabolyt. Meg is támadtak minket a hangyák mivel túl közel mentünk, de hamar beláttuk hogy fel kell vennünk a nyúlcipőt. Szemtanúja voltunk ahogy elfutott egy vaddisznó család. Egész közel mentek el tőlünk. Paca természetesen teljesen bezsongott. Szerencse hogy pórázon volt, mert nem kicsit pánikoltunk volna be ha utánuk szalad... Élménydús kirándulás volt, sok nevetéssel. Paca pedig 12 kilométeren keresztül követhette a nyomokat. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése