Ma ismét kimentünk a kutyasuliba gyakorolni :) A Spar-nál találkoztam Zsoltival, és onnan indultunk kocsival. Időközben Anitát is felvettük, mert akkor végzett a munkából. 7-re ki is értünk, és elkezdődhetett a munka :) Most csak mi voltunk, Erikáék és Tibi (oktató). Rendesen eljátszottuk a vizsgát, elejétől a végéig megcsináltuk. A feladatokkal kezdtünk. Nagyon ügyes volt. Sokkal jobb volt mint tegnap :) Tibi észrevette hogy mikor megállok akkor ellépek balra és nem egyenesen állok meg, ezért a kutya is ferdén ül le. Nekem ez fel sem tűnt, mindig úgy éreztem hogy egyenesen állok meg. Ezt külön gyakoroltuk még, aztán jött a kifektetés. Paca egészen addig szépen feküdt, amíg nem sétált el a terület mellett egy kutya, mert persze meg kellett ugatnia. Utána a hátralévő időt szépen végigvárta. Később kipakoltuk az akadályokat és agility-ztünk egy kicsit. Nagyon pörögtek a kutyák :D Kicsit beszélgettünk is, majd kimentünk a Spar parkolójához ahol kikötöttük a kutyákat (mert ugye ez is benne van a vizsgában), Zsolti és Tibi eljátszotta a bírót, mindenki ügyesen kiállta a próbát :DNagyon büszke vagyok Paca mai teljesítményére :) Azt mondta Tibi, hogy ha vizsgán is így megcsinálja akkor átmegyünk. Remélem menni fog :)
Nagyon szuper volt mind kettő foglalkozás, köszönjük szépen a ránk áldozott időt és munkát! :)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése