2016. február 24., szerda

Vadregényes erdei túra

Vasárnap eredetileg Vértesszőlősre szerettünk volna Eszterrel átvonatozni, de délelőtt esett az eső, így inkább elhalasztottuk. Egy kis programváltoztatással, mikor elállt az eső, a Turul felé vettük az irányt. Idővel egy erdei útra tértünk, ami ugyan úgy felfele visz. Sokszor dagonyáztunk a sárba, meg időközben el is áztunk, de hamar elállt is nem fordultunk vissza. A környezet nagyon gyönyörű volt, még így is, sárosan. Azt pontosan nem tudtuk hogy hol fogunk kilyukadni, csak mentünk a vadregényes erdei ösvényen. :D Végül kivezetett a Turul melletti betonos erdős útra. Ott még sétáltunk kicsit, majd a rövidebb úton haza jöttünk. :) Nem tudom hány kilométert mentünk, de Paca kellőképpen elfáradt. :) Nagyon jó hangulatban telt a túra, sok nevetés, szép táj, egy nagyoon boldog kutya. Mi kell még? :)

Tegnap Eszter ismét az ELTE etológia tanszékén járt Pacával. Azt mondta hogy mikor már beértek az épületbe, tudta hogy hova jöttek, teljesen lázba jött, és alig várta hogy végre elkezdhessék a munkát. :) Az érintőképernyő kezelését tanulta Paca, amit nagyon ügyesen csinált! :)
Ma pedig Hanniékkal sétáltunk egy nagyot az erdőben. :) Azt hiszem nem panaszkodhat Paca. :D♥

2016. február 17., szerda

Séta Hannival

Szaszával megbeszéltük hogy ismét elvisszük sétálni a kutyákat. Szerencsére mindketten hamar végeztünk a suliban, így márt kettőkor el tudtunk indulni. Természetesen az erdőbe tartott az utunk, a kutyák legnagyobb örömére. :D Mivel elég esős volt mostanában az idő, így sokszor dagonyáztunk a sárban. Én már az elején megbántam hogy nem gumicsizmát vettem fel, Szasza mintájára. :D Pacáékat pedig különösebben nem zavarta, elvoltak foglalva a sok szaggal. Átsétáltunk Síkvölgyre, ahol van egy nagyon hangulatos kis híd, úgyhogy ott meg is álltunk készíteni 1-2 képet. Amit nem is volt olyan könnyű kivitelezni. Egyszer Paca jött el, egyszer Hanni, mi már sírtunk a nevetéstől, szerintem aki látott volna kívülről Ő sem tudta volna megállni. :D Végül elindultunk visszafele, természetesen Paca "jó szokásához" híven, találnia kellett sz*rt, majd Hannit is hívni, és megmutatni hogy ez milyen jó buli. Gyakoroljuk Pacával hogy ne egyen fel semmit a földről, de sajnos még nem látom a változást. De természetesen nem adjuk fel! :) Majd elkísértük Szaszát az állomáshoz, és indultunk mi is haza. :)

2016. február 13., szombat

Mindenféle

Mostanában viszonylag ritkán blogolok, de most hogy végre van egy kis időm összefoglalom az elmúlt napokat.
Múlthét kedden Eszter felment Pacával Pestre az ELTE etológia tanszéke, ahol az érintőképernyő kezelését tanulták. Sajnos én nem tudtam menni, de tesóm azt mondta hogy nagyon ügyesen viselkedett! :)
Vasárnap kutyasuliban voltunk. Ismét a BH anyagot gyakoroltuk és úgy érzem hogy egyre jobban megy. A helyben hagyása valami álom volt. Olyan ügyesen ott maradt, hogy nem is hittem a szememnek.. :D Munka közben ugyan ugat még, de egyre kevesebbet. A feladatokat pedig lelkesen hajtotta végre, úgyhogy azt hiszem nincs okom panaszra. :) 
Itthon most inkább a trükköket tanulgattuk. Tökéletesítettük a szégyelld magadot és egy új trükköt is elkezdtünk tanulni. 
Délutánonként nagyokat sétálunk. Ha sikerül világosban, akkor erdőbe, vagy a mezőre megyünk, ha pedig későn érek haza akkor csak bent a városban.
Találkoztunk Anitáékkal is, Paca nagyon örült Lizának, jó volt újra együtt sétálni.
Valamint Szaszáékkal is újra elmentünk egy közös sétára. Pontosabban már kettőre. Ezer éve nem találkoztak a kutyák, de olyan volt mintha tegnap látták volna egymást. Hát igen, nem felejtenek... :)
Sajnos ma majdnem egész nap esett az eső, így olyan sok mindent nem tudtunk csinálni. Itthon gyakoroltunk, meg rejtettem el neki jutalomfalatokat amit megkereshetett. Aztán délutánra szerencsére kicsit elállt, így azért a séta sem maradt el. 
És a végére egy kis képáradat. :D (A kutyasulis képeket Dia készítette, a Hannis sétálósokat Szasza, és a végén az egyedüliket pedig én.)