2015. április 24., péntek

Erdőn mezőn járok én

Szerdán suli után, megebédeltem majd átöltöztem kutyás ruhába, és elvittem sétálni Pacát. Síkvölgy fele mentünk, a kedvenc erdőnkbe. Ott végig prózáz nélkül jött Paca. És olyan boldog volt, annyira látszott rajta. Olyan aranyos mert amióta sokáig nem lehetett szabadon azóta annyira örül mikor lecsatolom róla a pórázt. Nagyon szófogadó volt végig, nem is ment messzire, valamint elsőre jött ha szóltam neki. Sajnos nem tudtunk olyan sokági maradni mert itthon vártak rám a kidolgozott tételek, amiket még meg kell tanulnom. De jó kis kikapcsolódás volt mindkettőnknek :)

Nem normális :D



Csütörtökön pedig Anitával és Lizával mentünk el sétálni. Negyed 6-kor találkoztunk és Síkvölgy fele a horgásztavakhoz sétáltunk el, majd onnan a nagy rétig. Ott Anita kicsit gyakorolt Lizával, addig én fotózgattam. Paca is annyira bepörgött hogy mikor vele is csinált trükköket teljesen boldog volt. Majd elindultunk az erdőn keresztül haza fele. Lementünk a tóhoz is, mert Liza nagyon odáig volt a vízért. Mikor haza értünk Paca kidőlt az ágyamban :D




Egyik nap, mikor jöttem haza, és beléptem a bejárati ajtón, Paca ott állt az asztalnál és farkasszemet nézett velem. Már akkor tudtam hogy valami rosszaságot csinál/t. Mikor lenéztem a székre akkor láttam hogy ott a karton tej amit kirágott. Elindultam felé hogy elvegyem ám, akkor leverte és kiborult, így a konyha úszott a tejben. Mikor fel akartam takarítani, Paca gondolván menti a menthetőt felkapott egy dobozt, és elfutott vele, fel az ágyamra, úgy hogy közben végig locsolta a lakást. Már csak azt nem tudom hogy melyikünk lepődött meg jobban mikor haza jöttem.
Komolyan, egy angyal bőrbe búj ördög :D



Végül szeretnék mutatni egy-két képet a rokonunk új kutyusáról. 8 hetes kis labrador. Tesómmal voltunk náluk, és annyira édes :) Jó volt kicsi kiskutyázni :D





2015. április 19., vasárnap

Visszatérés a kutyasuliba

A mai napon újra felszálltunk az Oroszlányi vonatra hogy részt vehessünk a kutyasulis foglalkozáson. Amint leszálltunk, megérezte Paca hogy hova megyünk és olyan izgatott lett, alig várta hogy végre ott legyünk már. Olyan 15-20 percet dolgoztunk bent, majd kimentünk a kutyasuli melletti felüljáróhoz, sétáltunk kicsit a kutyákkal hogy azt is szokják. Paca olyan ügyes volt, mindent nagyon szépen megcsinált, mintha nem is maradt volna ki ennyi idő az utolsó látogatásunk óta. Sajnos nem maradtunk 1 óránál tovább mert nem szeretném túlterhelni, fokozatosan szoktatom majd vissza hozzá, nehogy baj legyen. De ennek ellenére nagyon jól éreztem magamat, és szerintem Paca is! :)




2015. április 18., szombat

V. Örökbefogadó és Kutyás Családi Nap

Múlthét szombaton részt vettünk az  V. Örökbefogadó és Kutyás Családi Napon. Fél 1 körül indultunk el, majd olyan 1 óra múlva meg is érkeztünk rendezvény helyszínére. Eszterrel körbejártuk a területet, volt kutyaterapeuta is, úgy hogy megragadtuk a lehetőséget és megnézettük Paca lábát. Megmasszírozta meg megvizsgálta, azt mondta hogy szépen visszajött már rá az izom, és nem látná hogy most baja lenne. Nagyon jó volt ezt hallani, igaz az orvostól is jó híreket kapunk, de abból baj nem lehet ha több ember megnézi :) Paca pedig élvezte hogy ráirányul a figyelem :) Neveztünk a trükkversenyre, amire olyan 4 óra magasságában került sor. Paca nagyon szépen helyt állt, főleg hogy már nagyon rég szerepeltünk, úgyhogy nincs okom panaszkodni :D Ugyan helyezést nem értünk el, de így is meg vagyok elégedve vele. A nap folyamán nagyon sok szép kutyát láttunk, találkoztunk Zsófiékkal, Viktorral is, összességében egy szuper napot tudhatunk magunk mögött :)



2015. április 4., szombat

Szabadon

Paca lába már annyira jó, hogy szinte minden nap tudunk menni hosszú sétára. Elmondhatatlanul hiányoztak már ezek a délutánok :) Ami még jobb hogy már kisebb időre ellehet engedni hogy futkározzon egy kicsit. Olyankor csak rá kell nézni, és látni lehet hogy sugárzik róla a boldogság. Lizával is voltunk többször sétálni, kirándulni. Remélem hamarosan a kutyasuliba is kijutunk már! :)
Nemrég készítettem egy videót Pacáról: