2014. április 22., kedd

Húsvét

Az idei húsvétot is Siófokon töltöttük a rokonoknál :) Vasárnap délelőtt 11 óra körül ültünk be a kocsiba és indultunk útnak, majd bő másfél óra után megérkeztünk. Paca már 2 utcával korábban megérezte hogy hova megyünk és ugatásba kezdett amit kiszállásig abba sem hagyott. Rögtön otthon érezte magát, jött ment, mindenkit üdvözölt. 2 napot voltunk ott, ez idő alatt kiskutyám nagyon le fárasztotta magát :D Sétálni nem vittük el a kutyákat, de a kertben labdáztunk meg gyakoroltunk. Laura is trükközött Pacával, nagyon aranyosak voltak :) Ám nem csak szórakozásból állt ez a 2 nap, komoly házőrzői feladattal is kisegítette Zsetont. Ismét nagyon jól éreztük magunkat!! :) Sajnos a fényképezőt itthon hagytuk de telefonnal készítettem 1-2 fényképet :)






Itthoni alvás :)

2014. április 18., péntek

Egy Oroszlányon töltött nap

Tegnap este megbeszéltük nagynénémmel Szandrával hogy pénteken átmegyünk hozzájuk. Reggel 9 óra utáni induló vonatra szálltunk fel, ami a plázáig vitt el minket, majd átszálltunk és Oroszlányig meg sem álltunk. Paca nagyon ügyes volt utazás közben, de szegénykém utána kicsit rosszul lett, hányt is de pár perc után szerencsére már semmi baja sem volt. Az állomástól nem messze laknak Szandráék így hamar oda értünk. Mikor felmentünk unokatesóink Dóri és Dávid nagyon örültek :D (most első osztályba járnak) Délután 2-kor kimentünk a kertbe, ott van még 2 kutyus :) Jól elvoltak együtt, sokat játszottak is. Gyakoroltunk is, az engedelmesre helyeztük a legnagyobb figyelmet (majd szeretnénk menni vizsgázni), de maradt azért idő a dog dancing-ra is. A gyerekek pedig nagy örömmel bújtak Pacának, így a keresésre is sor kerülhetett :D Este még visszamentünk a lakásba, és kb. 2 óra múlva jött értünk apa.
Eszter megint gyönyörű képeket készített :)











2014. április 17., csütörtök

A füstbe ment terv

Úgy terveztem hogy délután felsétálunk a Turulhoz, de az időjárás nem igazán kedvezett nekünk. Mikor elindultunk csöpögött az eső is, így ma csak a horgásztóhoz mentünk. Útközben elállt az eső, és egész jó idő is lett, de nem baj nagyon jól éreztük magunkat ott is :) Azon az ösvényen mentünk ahol múltkor idő hiányában nem tudtunk végigmenni. Kiderült hogy egy építkezéshez vezetett, így vissza kellett fordulnunk. Elmentünk még a kacsács tóhoz is, majd tovább az erdő sűrűjébe. Egy idő után kiértünk egy hatalmas rétre. Körbejártuk, majd visszafordultunk és hazajöttünk :) Paca egész úton nagyon ügyesen viselkedett, a behívása is tökéletes volt ,egy rossz szavam nem lehet rá :)
Bocsi a rossz képminőségért, csak nem mertem elvinni a fényképezőt.






2014. április 16., szerda

Napjaink képekben

Sajnos elég kevés időm van a közelgő vizsgák miatt, de azért hozok 1-2 képet hogy hogyan telnek a napjaink :)












2014. április 5., szombat

Ismeretlen utakon

Ma délután Pestre megyünk a családdal, így Pacát délelőtt vittem el sétálni. A tóhoz mentem, kinéztem ott egy nagy füves placcot :D Ott gyakoroltunk, engedelmessel kezdtük, majd rátértünk a dog dancingre. Nagyon ügyes volt, szépen dolgozott, leste minden szavamat :) Utána készítettem 1-2 képet, aztán Paca futott egyet, meg végig szagolt minden fűszálat :D Már elindultunk haza fele, mikor betértünk egy ösvényre mert nagyon furdalt a kíváncsiság hogy vajon hova vezet :D Nem mentünk végig, mert sajnos időre kellett itthon lennünk, így a választ majd legközelebb tudjuk meg.