2012. március 31., szombat

Beteg..

Már megint nem írtam egy ideje. Szóval röviden a hét.
Hétfőn, voltunk gyakorolni agility-t. Ügyes volt Pacaa :DD. Még én bénázok, de fejlődök :)). Aztán még utána perszee egy kis séta.
Kedden, meg épp mikor sétáltunk, Paca elvégezte a "nagydolgát", nem írom le részletesen, annyi, hogy nem olyan volt mint lennie kellett. Rohanás a dokihoz. Megállípította hogy vastagbél gyulladása van. A közérzete amúgy nem volt rossz, ugyan olyan mint szokott, kis vidám :)). Még hamar elkaptuk a betegséget, így nagyobb tünete nem volt. Kapott két szurit, meg itthonra gyógyszert. Monta hogy ha akar, akkor mozoghat. Szóval, mentünk sétálni a hét folyamán. Persze kevesebbet, de a séta adagja mindig megvolt, így nem volt mozgás hiánya. Még csütörtökön mentünk vissza a dokihoz, montam hogy nincs semmi elváltozás, így nem csinált semmit Pacával, monta hogy a gyógyszer végig kell adni, és ha valami gond van, akkor rögtön menjünk. (Azóta sincs semmi gond)
Gyakorlás is volt :)). Meg játék :DD. Kűrt is össze kéne állítani. Félig megvan, testvérem segítségével :)). Aztán nem lesz két külön kűr a két versenyre, hanem majd Alfán, mondják, hogy mi nem jó, meg mit kéne csinálni, az kijavítjuk :)).
Amúgy már tegnap óta rossz idő van. Tegnap, meg ma este esett is. Napközben meg szél fújt. De azért sétálni voltunk :)).
Lehet majd valamikor jövök vidivel, a mai kerültetés gyakorlásról, még megnézem mennyi használható belőle :DD. Amúgy Paca ügyees volt :)). Meg egy agility gyakorlóssal :)).
Amúgy úgy volt, hogy ma megyünk KASE-ba, de a betegség miatt nem, na meg rossz idő van. Így áttettük, Április 14-ére :D
Röviden ennyi :))
Mindenkinek további szép hétvégét :))


Képeket készítette: Eszter
(Én szerkesztettem meg őket, gyorsan)

2012. március 25., vasárnap

Elmaradva..

Már rég nem írtam. Jó annyira régen nem, de azért sok minden történt velünk. Nem írok le minden napot külön, mert az hosszú lenne. Szóval megpróbálom összefoglalni a dolgokat :)).
Sokat sétálunk. Még többet, hisz nagyon jó idő van. Sokat rohangál a haverokkal, valamint, sétálunk is sokat :D. Nagyon ügyes kutyaa :DD. Behívása is meg minden :DD. 3x voltunk agilityzni lent. Ügyes, pörög. Én is egyre jobban irányítom, bár még bőven van hova fejlődnöm. Hamarosan edzeni is megyünk :DD. Dog dancinget is gyakorlunk. Ott is nagyon ügyes, pörög :DD. Úgy döntöttem hogy nem megyünk engedelmes vizsgára, még várunk vele. Az a baj, hogy kaja nélkül még el-el kalandozik a figyelme, vagy ül és néz, és nem akar lefeküdni. Szóval még nem megyünk. Tényleg nem voltam valami hosszú, de lett volna mit bőven kifejtenem, de nincs rá ídőm.
Videók:
http://videa.hu/videok/allatok/paca-egy-kis-gyakorlasok-hEZKSdbVTbeo9ByF

http://videa.hu/videok/allatok/paca-marcius-agility-beagle-dog-dancing-iCuNrwUR0iGkIUcI

http://videa.hu/videok/allatok/home-agility-marcius-beagle-paca-ZyDx7NJJUUSnCdXC

Szerkesztést köszönöm tesómnak, Eszternek!

És egy pár kép:





2012. március 18., vasárnap

Mária-szakadék

Ma is voltunk erdőzni. Csákányos előtt tettük le az autót, majd átsétáltunk a Mária-szakadékhoz, ami nincs onnan messze. Most gondolom, aki nem ismeri, ilyen veszélyes szakadékot képzel maga elé, de egyáltalán nem olyan :DD. Amúgy már jártunk ott :)). Szóval mikor beértünk az erdőbe, elengedtem Pacát, és gyönyörű szép behívása volt *-* ♥ :DD. Egész végig szabadon jött, csak akkor kötöttem meg míg, vártam Eszterre amíg képeket készített. Elmentünk a végégig, madj még egy kicsit tovább és egy másik úton vissza :)). Visszafele Csákányoson látttunk juhokat, kecskéket, majd munka közben egy mudit :PP.
Késő délután lementünk a térre, Eszter készített néhány képet Pacáról, majd egy kicsit botoztunk :)).
Csináltam egy vidit a kirándulásunkról :)) :
(másik szerkesztővel van, ezért tudom betenni)
http://videa.hu/videok/allatok/seta-az-erdoben-eq7AEm0uBIjBSeuH

Péntek, szombat

A Pénteki és a szombati napunkat fogom most leírni :)). A mait pedig majd egy kicsit később. Nem szeretném keverni.. Szóval a napokban gyönyörű szép napsütéses idő volt/van. Délelőttönként agilityztünk, és nagyon ügyes volt :DD. Habár első nap a meleg miatt annyira nem pörgött, de nem volt rossz :)). Második nap, ügyesebb volt :)). A lényeg, hogy jól teljesítet :)). Sokat franciáztunk. Tesóm szokott segíteni, úgymond a személyi edzőm :DD. Nem mesélek tovább a videó úgyis többet mond.... :)) Vagyiis a videóra még egy kicsit várnotok kell, mert ismét nem tudom betenni, és meg kell csinálni, de majd meglesz :)). Addig itt van ez a videó amivel lógok :PP :
(Amúgy tesóm szerkesztette meg)

Nem csak aility-ből áll az élet :D. Gyakorolunk DD-t, valamint engedelmest. Trükkökről van is vidi, ami már meg van szerkesztve, egybe az agility-vel. Csak már írtam hogy miért nem teszem fel. Tesóm majd megcsinálja nekem, mert én hülye vagyok az ilyenekhez ://
Szóval meg vagyok elégedve Pacával, nagyon ügyes :)).
Séta sem maradhatott el :)). Egyik nap sem mentünk messzire, de azért a napi séta adag megvolt. :D. Javarészt a kertes házaknál mentünk, de városban is mentünk eleget :)).








(Képeket készítette: Eszter)
De a szerkesztést most nem várom meg, mert akkor holnap se lennének képek xD

2012. március 15., csütörtök

Somlyó

(Írtam bejegyzést a keddi, és a szerdai napunkról visszadátumozva ha valakit érdekelne)

Ma ismét kirándulni indultunk apummal, na meg persze Paca sem marad itthon :D. Tornyópusztáig elmentünk kocsival, majd ott kiszáltunk és az úticélunk Somlyó volt. Elindultunk, majd találkoztunk egy csapat túristával. Ők is arra mentek mint mi, úgyhogy mondhatni együtt mentünk. Felgyalogoltunk a tetőre, majd ott megpihentünk. Paca pórázon jött fel. Elkezdtek enni, na Paca folyamatosan kunyerált :DD. Kapott is finom falatokat :DD. Pacaa a sztáár kutya :DD. Majd menünk egy kulcsosházhoz. Ott találkozott Paca egy másik kutyussal :)). Majd indultunk vissza Tornyóspusztára. Még egy hosszabb út várt ránk :)). Paca már szabadon jött. Nagyon jó volt a behívása *-* :DD. Mentünk, mentünk, majd vissza értünk a kocsihoz. Amúgy nagyon szép időnk volt :)) Képek készültek, de mivel lemerültek az elemek, és töltődnek így most nem tudok betenni, de holnap hozom őket :)).

2012. március 14., szerda

Pihenés

A mai nap, nem igazán csináltunk semmit. Paca az egész délelöttöt végig aludta. Nem is kelt fel, még akkor sem kelt fel mikor reggeliztem, hagytam is, had pihenjen. Mikor felkelt, elmentünk egy 2 órás sétára. Kertes házaknál mentünk, majd futtatohóz értünk, vagyis igazából nem is oda mentünk, hanem a mellette lévő füves placcra. Ott haverkodott kutyákkal, majd jöttünk haza felé. Még a téren megáltunk, és labdáztunk, meg egy kicsit engedelmeseztünk, majd jöttünk haza. Itthon, délután gyakoroltunk. Ügyes volt, pörgött ezerrel :DD.

Lucky dip-re mégsem megyünk :(

2012. március 13., kedd

Kirándultunk

Mivel nekem sem volt suli, meg apum is itthon volt, ezért úgy döntöttünk hogy elmegyünk és kirándulunk egyet. Vonattal elmentünk Szárligetre. Paca ismét ügyes volt a vonaton :)). Szóval mikor megérkeztünk Szárligetre, ment is tovább az utunk :DD. Átsétáltunk Csákányosra, majd tovább a Mária szakadékhoz. Nagyon szép *-* Tovább mentünk az erdőben. Még mikor beértünk elengedtem Pacát. Olyan szép volt a behívása hogy *-* Szavam elált *-* Bevárt, első szóra jött meg minden *-* Szóval mentünk, mentünk. Majd egy vadászháznál megáltunk enni, inni, és indultunk tovább. Paca el volt ugy engedve, megérzett valamit, majd elrohant. Hívom nem jön. Várunk, majd pár perc után felbukkan, és rohan vissza. Ott megkötöttem majd jött egy darabig flexin. Úgy utálom ezt hogy egyszer csak megérez valamit majd lelép. És annyira kiszámíthatalan, mert előtte meg tök ügyes. Szóval akkor térjünk vissza a sétára. Tovább sétáltunk a Vitány várhoz. Ott megnéztük a várat, majd indultunk tovább. Elengedtem ismét Pacát. ügyesen jött :DD. Behívása is ügyi volt :)). Aztán mikor kiértünk az erdőből akkor megkötöttem. Síkvölgyre értünk ki amúgy :)). Ott nem tudtuk hogy pontosan merre is kell menni haza, és félő volt hogy ott ránk sötétedik. Buszra száltunk. Paca nem bírta olyan jól a buszt, mint a vonatot. Feszült volt. Lefeküdt mellém. Majd mikor leszáltunk, még a kertes házaknál kellett menni, s haza értünk :)).
Kb. 6-7 órát voltunk el :)).











2012. március 12., hétfő

Erdőben jártunk

Mivel nekem nem kellett suliba mennem, meg Szaszának sem ezért ki használtuk az időt és el mentünk erdőzni. A fressnapf árruház utáni lévő mezőn mentünk tovább, majd be az erdőbe értünk. Kutyákat elengedtük, rohangáltak, szaglásztak. Ügyes volt Pacának a behívása, habár volt 1-2 alkalom mikor lelépett, de nem kellett 2 percet se várni és rohant is vissza. Mentünk, mentünk :D. Szóóval kutyák tök jól érezték magukat (meg mi is), el is fáradtak :)). Erdőből kiérve ismét a mezőre értünk. Ott még szimatoltak egyet majd a Fressnapf-ig mentünk, és jött értünk apa. Hazavittük Szaszáékat, majd jöttünk haza. Kb. 5 órát voltunk el. Paca elfáradt, sokat rohangált, na meg a jobbnál jobb szagok.
Képek nem készültek.

2012. március 11., vasárnap

Vendégek

Szombaton vendégségbe jöttek hozzán a Siófoki rokonok :DD. Majd itt is aludtak :)). Nagyon jóó 2 napot tölthettünk együtt :D. Laura oda van Pacáét :)) Olyan aranyos :D. Nagy kutyás lesz belőle :D. Voltunk sétálni. Mind 2 nap csak itt a környéken. Gyakoroltunk is lent, amíg Laurával a játszón voltak, addig kihasználtam az időt :)). Ügyes volt :D. Játszottak is Pacával :D. Paca mindig ment oda valakihez hogy én is itt vagyok :D. Ha pedig magányra vágyott, bebújt az ágy alá :)).
Huh, ez elég rövid lett. De már mennék aludni :D.

2012. március 9., péntek

Erdőben, Hannival

Ma voltunk egy szokásosnál hosszabb sétán. Azért nem volt olyan hosszú, de azért a kutyák elfáradtak :)). Szóval 2-kor indultunk. Szasza házához mentem majd útnak is vetettük magunkat :)). A freesnapf árruház utáni részre mentünk. Bő 1 óra alatt értünk oda. Mikor oda értünk elengedtük a kutyákat. Majd elindultunk befelé az erdőbe. Ügyes volt Paca behívása, habár 3x elment de kb. 2 perc múlva rohant is vissza, akkor kapott póráz büntit. Mikor visszajött nem szóltam hozzá, majd jött pórázon egy kicsit, leültettem behívtam megdícsértem, majd mehetett. Amúgy tök ügyesen jött ezeket az eseteket lszámítva *-* Büszke vagyok azért rá :D. Jólesz ez :DD. Még fejlődik egy kicsit, és jó lesz :)). Egy óra befelé sétálás után kiindultunk. Majd erdőből kiérve ismét a füves részre értünk. Nem áltunk meg ott, hanem jöttünk ki. Hát bő két órát rohangáltak, szaglásztak a kutyák :)). Úgy élvezii Pacaaa *-* ♥ Megkötötem Pacát az úthoz érve. Ettünk, persze kutyák is kaptak :)). Majd indultunk haza fele. Majd hívott anya hogy erre fele vannak és felvesznek és haza visznek. Úgy kb. 4 órát voltunk el :)).
Rövid lett ez a beszámoló, de nekem holnap suli még. Dee aztán egész héten szüneet :D.
Készültek képek is :D.
Összegezve ügyes volt Paca, és büszke vagyok rá ♥





2012. március 8., csütörtök

Home agility

(Írtam egy bejegyzést szombatról visszadátumozva)

A hét folyamán 3x pakoltuk ki itthon az agility cuccokat. Elég bénácskák, de hamarosan jobbak lesznek az akadályok :)). Szóval, Paca nagyon ügyes. Élvezi, pörög :DD. Mikor lültetem, már alig várja hogy jöhessen :)). Ma lett videó is. Hanniék is velünk tartottak. Nagyon büszke vagyok Pacára, mert olyan kis ügyesss *-* Persze szoktunk hibázni, de álltalában miattam van, mert sokszor elég bénán mutatom. Még bele kell jönnöm :)). Már nagyon várom hogy végre rendes pályán futhassunk :D. Ma szlalomoztunk is. Már kezdi megérteni hogy mit is kell csinálni :D. A mairól készült videó is, meg is lett szerkesztve, csak túl nagy a fálj és ide sem meg a videa.hu-ra sem tölti fel ://. Majd holnap csinálok vele valamit ha lesz rá időm, és akkor megcsinálom a trükkös vidit, amit már több hete lett levideózva.
Ugye Pacának van a nyakában a betegség... Ami most teljesen tünet mentes, de monta a doki hogy ha nagyon le lenne terhelve akkor előjöhet neki. Pl, akkor is ha most elmennénk edzésre és feltett lécekkel futnánk. Így most edzésbe kell hozni, itthon is álltalában letett lécekkel megyünk, vagy fel sincs téve (Ha felvannak téve akkor is elég kicsik)
Amúgy gyakorolunk is Dog Dancinget. Várjuk a versenyeket, csak még 1 zene kéne. Engedelmest is gyakorolunk. Mostmár kaja nélkül. Persze a elején meg a végén kap, meg közben is dícsérem szóban :)). Még nem tökéletes, így kaja nélkül van hogy nem figyel, de még egy kis gyakorlás és jó lesz ez :D. Perszee nem csak tanulásból áll az elét :D. Sokat sétálunk is, valamit van lehetősége barátaival bírkozni, futkosni. Behívása is jó :)).
Tudnék mit írni még, de sajnos nincs időm.
(Ma kép nem készült, ezért 2 régebbit teszek be)

2012. március 3., szombat

Kirándulás

Ma ismét voltunk kirándulni :DD. Vonattal elmentünk Vértesszöllősre. Pacának ez volt élete első vonatozása. Haltit adtam rá, az mégiscsak kényelmesebb a szájkosrnál. Tök jól bírta, oda ült a lábamhoz, majd le is feküdt. 11 óra után nemsokkal jött amúgy a vonat, majd kb. 10 perc alatt oda is értünk Vértesszöllősre. Egy utcán kellett végig sétálnunk, amíg megérketünk egy mezőőre :D. Ott elengedtem Pacát, futott egy jóót, amjd nyomokat követett :P Beindultunk az erdőbe :)). Sajnos meg kellett kötnöm Pacát, mert nem akartak rá várni ha netántán elmenne....... (hozzátenném, szerintem nem ment volna el). Így flexin tette meg az utat :(( Szóval akkor térjünk vissza a sétára. Azért élvezte Paca. Szimat itt, szimat ott, szimat amott :DD. Mindent lenyomozott :DD. Szép helyeken mentünk végig, volt ahol bokáig érő sár volt, de volt ahol meg sem lehetett érezni, látni, hogy nemrég hó volt még. De legtöbb azért a száraz út volt. Amúgy az úticél az volt hogy hazáig jövünk, bent az erdőben. Jó kis út volt :D. Mentünk, mentünk, volt mikor nem igazán tudtuk merre tovább, de a térkép, mindent megoldott :)). Egy idő után a turulnál kötöttünk ki, majd onnan már nincs olyan sok hazáig. Mire haza értünk mindenki jól el is fáradt :D. Úgy kb. 15 km-es séta volt, vagy nevezzem túrának?! :)). Paca itthon le feküdt, aludni, majd aludt reggelig. Jó ez hazugság, nem aludt reggelig :DD. Felkelt villogtatni a szép két szemét hogy adjon neki valaki valami enni valót :D.








2012. március 2., péntek

Héten

Ismét jó hetet hagyhatunk magunk mögött :)).
Röviden:
Séta, játék, tanulás, alvás, evés, pihi, séta, játék, játék, kaja, kaja, séta, séta :D
Sokat sétálunk, ügyes a séták alatt :)). Behívása ügyi, valamint kutyák mellett is szépen elsétál, de persze vannak kivételek, de dolgozuk az ügyön. Gyakoroltunk is a hét folyamán. Engedelmest, meg dog dancinget. Ügyes, pörög :)). De persze a tanulás után, mindig megérdemel egy kis játékot :P
Nem írom, le részletesen minden napot, de mindegyik jól telt. Nem volt foglalkozás hiánya az biztos :PP Monjuk nem mintha máskor lenne, hisz sosem van elhanyagolva. Talán el is van kényeztetve :PP. Teljesen körülötte forog a napom, amit nem bánok, mert imádom vele tölteni az időmet :)




 
A mai napot, írom le részletesebben. Hanniékkal, felsétáltunk a turulhoz. Ott az erdőben sétáltunk. Kutyák, szabadon. Ügyes volt a behívása Pacának :)). Mondjuk 1x megérzett valamit, be az erdőbe Hannival. Hanni hamar felészlelt hogy hoppá, vissza is jött, de Paca sehol. Bejebb mentem az erdőbe, majd meglátom, hívom, meglát, megörül, majd fut hozzám. Megkötöttem, majd mikor kiértünk a bozótosból, elengettem. Jött szépen, ügyesen. Majd egy kis idő után bemegy a bozótosba. Láttam hogy hol van, de ki akartam hívni. Nem jön, áll ő is. Elindulok, jön ő is, de a bozótosban. Hamar kijött, mikor már többször hívtam, de mikor oda jött nem szóltam hozzá, megkötöttem. Hisz nem csiánál olyat hogy nem jön oda, meg a nap folyamán másodjára. Egy kissebb ideig jött pórázon, majd újból elengedem. Akkor már jött ügyesen :)). Ez a két alkalommal volt rossz, de amúgy ügyeees voolt :)). Mikor kiértünk a Turul emlékműhöz, megkötöttem, hiszen kiértünk a parkolóhoz. Haza fele ügyes volt, meg oda fele is :)). Mire haza értünk jól elfáradtunk. 4 órát sétáltunk. (Mondjuk volt már több is).



Ha minden igaz, megyünk ide is :DD :


És végül képek: